A védjegy

Mit garantál Önnek a védjegyünk?

Milyen magánegészségügyi ellátást szeretnénk? Betegként és szolgáltatóként is olyat, amit a hozzáértés, a gondoskodás, a megbízhatóság és az etikus magatartás határoz meg, ahová bizalommal fordulhatunk, és ahol minőségi ellátást kapunk. A PRIMUS Egyesület számára kiemelten fontos, hogy a hazai privát szolgáltatók elsősorban a páciens, vagyis az Ön gyógyulását és elégedettségét tartsák szem előtt. Ezért hoztuk létre a védjegyünket.

A védjegy nem csupán egy logó. Kizárólag azok a szolgáltatók jogosultak rá, amelyek hozzánk hasonlóan fontosnak tartják a felsorolt értékeket, és vállalják, hogy részt vesznek a PRIMUS Egyesülettel együttműködő nagy múltú tanúsító cégek minősítési eljárásában. A védjegyet a szolgáltatók két évre szerezhetik meg, azonban a két év során is folyamatosan figyelemmel kísérjük tevékenységüket, és próbavásárlásokkal ellenőrizzük, hogy a szakmai védjegy garancia legyen a stabilan magas színvonalú ellátásra.

Alapelveink 12 pontban

Páciensközpontú gyógyítás

1

Gyógyulás várakozás nélkül

Sem több hónapos várólistákra, sem a várótermekben eltöltött hosszú órákra nem kell számítania, hiszen a minősített szolgáltatók időpontfoglalási rendszerei gyors, akár néhány napon belüli vizsgálati időpontokat garantálnak. Ezek gyakorlati működését folyamatosan ellenőrizzük.
2

Gondoskodás

Az orvosok és a nővérek nem munkaórákban, hanem elégedett és egészséges páciensekben mérik munkájuk eredményét. A magas színvonalú gyógyítómunka mellett arra is figyelmet fordítanak, hogy sose hagyják Önt kétségek között. Gyógyulásának módja és útja mindig érthető lesz, hogy a fontos döntéseket felkészülten hozhassa meg.
3

Közérthető tájékoztatás

Kérdéseire mindig választ kap, az orvosok és az ápolók minden lépésről tájékoztatják, hogy tisztában legyen a vizsgálatok, kezelések céljával és lefolyásával. Folyamatosan ellenőrizzük a személyesen kapott, illetve az intézmény online felületein található tájékoztatást, valamint a szolgáltatási feltételek magyarázatát is.
4

Páciensközpontú gyógyítás

Ha úgy érzi, hogy az előző három pont valamelyikében a szolgáltató hibázott, lehetősége van panaszt tenni, illetve magyarázatot kérni. A védjegy garanciát nyújt arra, hogy visszajelzéseire odafigyelnek, és a feltárt hiányosságokat orvosolják. A hatékony panaszkezelés az Ön elégedettségét szolgálja, hiszen ez a magánegészségügyi intézmények sikerének egyik legfontosabb mércéje.

Minőség és szakértelem

5

Kiemelkedő szaktudás

Az ellátás színvonaláért magasan képzett, a tudásukat folyamatosan gyarapító orvosok és nővérek felelnek, akik a legkorszerűbb, a nemzetközi élvonalba tartozó eljárások, szakmai módszerek és iránymutatások szerint gondoskodnak Önről.
6

Modern technológia

A magas színvonalú gyógyítómunkát a felkészült szakemberek mellett a csúcstechnológiát jelentő műszerek, a diagnosztikai és gyógyító eszközpark is szavatolja. Ezek minőségét és megfelelő alkalmazását folyamatosan ellenőrizzük.
7

Kulturált, kényelmes környezet

A szolgáltatók barátságos, kulturált, kényelmes környezetet biztosítanak intézményükben a várótermekben és a vizsgálóhelyiségekben is. Szúrópróbaszerű látogatásokkal ellenőrizzük a szolgáltatók által biztosított körülményeket, a tisztaságot, valamint a kiegészítő szolgáltatások (klimatizálás, internetelérés, parkolás stb.) elérhetőségét.
8

Kifogástalan higiénia

Az egészségügyi intézményekben kötelező higiéniai követelményeken felül a minősített szolgáltatóknál elvárás az is, hogy a teljes intézményben kifogástalan tisztaság uralkodjon. Laboratóriumi vizsgálatokkal is ellenőrizzük a sterilitást, a műtéti helyiségek tisztaságát.

Tisztesség és átláthatóság

9

Hálapénz helyett elégedettség

Intézményeinkben kezdettől fogva tilos a hálapénz elfogadása. Garantáljuk, hogy a szolgáltatások Önt érintő költségeit teljeskörűen megismerheti, így sem meglepetés, sem váratlan kiadások nem érhetik, és természetesen minden vizsgálatról, kezelésről számlát kap. Az árak érvényesítését és a tisztességes gazdálkodást a minősített szolgáltatóknál maximális szigorral ellenőrizzük.
10

Felelősségvállalás

A bizalom elengedhetetlen feltétele, hogy a minősített egészségügyi szolgáltatók minden esetben vállalják a felelősséget munkájukért, és garantálják az Ön jogainak érvényesítését. A betegjogok mellett ellenőrizzük az intézmények felelősségbiztosítását, a betegjogi képviselők megismerhetőségét és elérhetőségét is.
11

Digitalizált, megismerhető vizsgálati adatok

Ön bármikor könnyen elérheti, megismerheti és visszakeresheti vizsgálati eredményeit, leleteit és egyéb dokumentumait. A minősített szolgáltatók erre a célra kialakított digitális rendszereit folyamatosan ellenőrizzük.
12

Adatbiztonság

Adatai teljes biztonságban vannak szolgáltatóinknál, akik mindent megtesznek, hogy az egészségével kapcsolatos érzékeny, személyes adataihoz illetéktelen ne férhessen hozzá. Ennek érdekében rendszeres és szigorú informatikai ellenőrzéseket tartunk az intézményeknél.